2010 április 24. | Szerző: revi11 |

 Mit volt mit tenni,hívtuk a rendőrséget,a kezdeti sokk után.Én meg elkezdtem letiltogatni a bankkártyáimat.Nem volt egyszerű.Kamasz fiam,a maga tizenhat éves őszinte modorával irányította a rendőrt telefonon keresztül hozzánk,én tátott szájjal néztem lakli gyerekemet,és a szívem minden anyai szeretetével büszke volt rá,hogy a bajban IGAZI FÉRFIKÉNT viselkedett.

Elég sokat kellett várni a rend őreire,nem is bírtam egy helyben maradva várni.Fiammal nekivágtunk a közeli parknak,hogy kukabúvárt játsszunk,abban bízva,nem vitték messzire a számukra értéktelen holmikat.Hiába.Lejártam a lábam,de semmi.

Megérkezett a rend őre,egyedül.Sajnos,mesélte,itt mindennaposak a kocsi feltörések,sorry,ez van,ilyen világot élünk.

Felvette az adatokat,egy fehér papírra,mert nem volt jegyzőkönyve,így mi nem kaptunk egy példányt sem belőle,mert nem volt jó a nyomtató,vagy a laptop,nem is tudom.

Érdekes.Fáradjunk majd be a tizedik kerületi kapitányságra,mert műszakváltáskor majd rögzítésre kerülünk,és nyomtatható formába,remélhetőleg.Persze,csak hétköznap.Jó.

Kimerülten,lehangoltan tettük meg az utat haza felé,jó hatvan kilométernyit autóztunk,a természetes klíma biztosítva volt:-)Tudtam,másnap nyakamba vehetem a várost,kellenek a papírok,menni kell,OKMÁNYIRODA,APEH,TÁRSADALOMBIZTOSÍTÓ,stb.Reggel megtámadtam a polgármesteri hivatalt,ahol áramszünet volt.Másfél órát álltam sorba a sötétbe,míg sikerült bejutnom,és elkezdődhetett a folyamat,hogy újra jelen lehessek a társadalom rendszerében,saját magamat igazolva.

Buszoztam,órákon át intézkedtem,alig éreztem a lábam,sírni tudtam volna,annyira fájt.De menni kellett,kedden már munka várt rám,hát,mentem.